Egy nap a városban

Céges élménytúrák Budapest‑szakértőktől

Az Egy nap a városban blogot 2010-ben kezdte el írni Magyarósi Csaba és Szücs Ádám. Évtizednyi városjárás és több ezer írás publikálása után elmondhatják: úgy ismerik Budapestet, mint a tenyerünket.

Az eldugott helyeket, alagutakat, átjárókat, az emblematikus épületek mögötti sztorikat, titkokat, hol érdemes elfogyasztani egy kávét, hol érdemes megkóstolni a bélszínt, hol érdemes megrendezni egy csapatépítős flashmobot. Egyszóval be tudnak rendezni egy teljes napot úgy, hogy végig azt érezd, mintha egy új városban járnál, ahol minden sarok meglepetéseket tartogat.

Hétvégi túráinkat 2012 tavaszán indítottuk, de már nyáron megszerveztük az első csapatépítésünket is, és azóta olyan cégeknek álmodtuk meg a budapesti túrát, mint a Google és sokan mások. Szerveztünk már túrát ötven külföldi szakembernek, és tíz magyar kollégának is. Volt olyan csapatépítés, ami a gasztronómiáról szólt, egy másik Budapest titkos helyeiről. Akadt, amelyik a történelemről, sőt olyan is, ami a kultúráról. Vagy minderről együtt, a csapattagok bevonásával.

Felkészültünk a csapattagok nemzetiségére, hogy releváns dolgokat mutassunk nekik a városból, mint ahogy olyan igényeket is kielégítettünk a túrák témájával, mint az “innováció” vagy az “ingatlanfejlesztés”. Volt, aki felhőtlen játékokat kért. Van, aki sokat akart sétálni, volt, aki egyáltalán nem akart sétálni. Megoldottunk minden kérést.

Összeállítottunk néhány tipikus programot, amik közül érdemes választani, ezek a Túráink menüpont alatt találhatóak. Természetesen fel vagyunk készülve az egyedi igényekre is, sőt. Mindig úgy alakítjuk a programot, hogy az a megrendelőnek a legjobb legyen.

Kérd egyedi ajánlatunkat

Csapatépítő túráink

Ismerd meg, hol van a céged székhelye

Tudod hol dolgozol!? Tényleg tudod, hogy hol?

Lehet, hogy olyan nagyon mégsem ismered a környéket. Nem tudod például, hogy a szemközti ház pincéjében milyen titokzatos események zajlottak. Nem biztos, hogy tudod, hová érdemes kávéért menni, és hová egy gyors kajálásra, vagy épp egy igazán jó ebédre.

Megnézem

Streetfood túra

Vegán, cupákos, pulled pork, préselt, főzelékes, pizzás, hamburgeres?

Budapesten ma a streetfood a legszexibb gasztrotéma. Elárasztottak minket az új helyek, de közülük csak néhány kiemelkedő - egyben ezek azok, amiket kötelező kipróbálni.

Megnézem

Mozgasd át magad Budapesten

El tudod képzelni, hogy az elméd és a tested is átmozoghat egyszerre?

Séta galériák között, aztán az erdőben, a Duna mellett, kilátással a városra. Ügyességi játékok és jóga a szabadban. Meg is érdemli mindenki a túrán kapott finom kóstolókat, amik bátran tartalmazhatnak kalóriát. Ledolgoztuk.

Megnézem

Kincsvadászat a századfordulón

Palotanegyed, zsidónegyed, banknegyed... ismered az összes rejtett sztorit?

Legnépszerűbb túráink mindig egy-egy adott városrész híres látnivalóinak és titkos történeteinek bemutatására épültek, amiket nyomozással spékeltünk meg. Találd ki, keresd meg, bukkanj rá a város rejtett kincseire, miközben jókat eszel-iszol a környék ajánlott helyein.

Megnézem

Egy nap a városban külföldi munkatársaknak

Nem ritka, hogy a világ több pontján dolgozó munkatársak Budapesten találkoznak egymással.

Ilyenkor fontos, hogy az egymásra találás és a szórakozás mellett jobban megismerjék a várost is a messziről jött kollégák. Mi megtaláljuk az egyensúlyt a kettő között.

Megnézem

Prémium játékok, pazar vacsora

Azoknak, akik egy helyben szórakoznának, de azért élveznék a városi nyüzsgést is.

Ez a csomag azoknak ajánlott, akik szeretnék kollégáikat, jelenlegi vagy leendő ügyfeleiket elkápráztatni, de nem szeretik a feszengős vacsorákat. Ezen a rendezvényen mi garantáltan előcsaljuk mindenkiből a belül szunnyadó gyermeket.

Megnézem

Mi fán terem a vegán?

Azoknak, akik szeretnének egy nyitott és befogadó csapat lenni.

Azt beszélik, az emberiség fennmaradásának kulcsa, hogy leszokunk a töménytelen hús elfogyasztásáról. Erre a jövőre pedig érdemes jóelőre felkészülni, és elkezdeni megbarátkozni a növényi alapú ételekkel. Budapesten ez már egyre könnyebben megy.

Megnézem

Modern Budapest

Találtunk a városban egy sétával könnyedén teljesíthető, zsebkendőnyi területet, ahol rábukkantunk a város friss arcára, minden sarkon. Aki tehát szeretné megismerni, milyen a modern Budapest, milyen trendek merre vitték az elmúlt két évtizedben, tartson velünk.

Megnézem

Találkozz egy királynővel Gödöllőn

Egy vidéki túrát is kínálunk, nem is akármilyet.

Azoknak, akik épp ki akarnának mozdulni egy kicsit a nagyvárosi környezetből, egy kalandos 19. századi szerepjátékot találtunk ki.

Megnézem

Miért minket válassz?

Valódi Budapest-szakértők vagyunk

Budapest-bloggerek, akik könyvet is kiadtak a város kaland-lehetőségeiről, és a legügyesebb idegenvezető, akivel valaha találkoztunk.

Teljesen egyedi túrák

Nálunk nincs két egyforma túra. Mindig figyelembe vesszük az életkort, a cég tevékenységét, az érdeklődési kört, a nemzetiségeket, és minden egyedi kérést.

99%-os ügyfélelégedettség

Pozitív visszajelzéseket kaptunk a túráink után, de azért saját magunk fenntartunk 1%-ot a fejlődésre. Minden ügyfelünket nagyon megszerettük és azt gondoljuk, ez fordítva is igaz.

Kapcsolat

A hirdetett tevékenységeket a Blogváros Kft. végzi. A túrákat az Egy nap a városban blog szerzői álmodják meg és szervezik.

A blog címe: varosban.blog.hu

Email: info@egynapavarosban.hu